Lakhatás bizonytalanságban – az ukrajnai menekültek lakhatási helyzete egy magyarországi survey tükrében

A SMART UA projekt komplex, lakhatásfókuszú kutatásának záró szakaszában ukrajnai menekültek körében végeztünk szükségletfelmérést, amelyet korábban desk research, szervezeti feltérképezés és jó gyakorlatok azonosítása előzött meg. Az online kérdőívet civil és egyházi segítőszervezetek osztották meg ügyfeleik körében, ezért az eredmények nem a teljes menekültpopulációt, hanem a civil ellátórendszerhez kapcsolódó háztartások helyzetét tükrözik.

A válaszadók többsége nő, különösen magas a kisgyermekes anyák aránya. A minta (N=167) fele a 35–54 éves korosztályba tartozik, ami arra utal, hogy sokan stabil egzisztenciát hagytak hátra Ukrajnában. Iskolai végzettség szerint felülreprezentáltak a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, közel 60 százalékuk diplomás, további egynegyedük érettségizett.

A válaszadók közel háromnegyede több mint három éve él Magyarországon, döntő részük 2022 tavaszán érkezett. Ez arra utal, hogy a civil ellátórendszerben ma is nagy számban vannak jelen olyan háztartások, amelyek hosszabb idő után sem tudják önállóan megtartani lakhatásukat. A minta 84 százaléka ideiglenes védelemben részesülő ukrán állampolgár, míg a kettős állampolgárok aránya alacsonyabb, ami összefügg azzal, hogy a segítőszervezetek fő finanszírozási forrása (Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap) alapvetően harmadik országbeli állampolgárok támogatását teszi lehetővé.

A lakhatási körülményekről kirajzolódó kép egyértelműen a magánbérleti piac dominanciáját mutatja. A válaszadók háromnegyede magánlakásban vagy magánházban él, további 11 százalékuk egy ilyen ingatlan egyetlen szobájában. Bár kisebb arányban, de jelen vannak a panziókban, hostelekben élők is, ami a hosszú távú lakhatási megoldások hiányára utal. A munkáltató által biztosított szállás és a menekültszállók szerepe marginális.

Ez a megoszlás azt jelzi, hogy az ukrajnai menekültek lakhatása szinte teljes egészében a piaci viszonyok közé szorul, intézményes vagy állami lakhatási struktúrák csak elvétve jelennek meg. A lakások döntő többsége magántulajdonban van, és csak elenyésző arányban kötődnek civil, egyházi vagy önkormányzati fenntartóhoz.

A költségek viselése ugyanakkor rendkívül differenciált. A háztartások 77 százaléka részben vagy egészében maga fizeti a lakhatását, de a válaszadók közel egynegyedének a lakhatási kiadásait teljes egészében más szereplők – elsősorban civil és egyházi szervezetek – fedezik. Ez egy jól körülhatárolható, különösen sérülékeny csoportot rajzol ki; esetükben ugyanis a támogatások megszűnése közvetlen lakhatási válságot eredményezne.

A lakhatás nem pusztán pénzügyi kérdésként jelenik meg. A válaszadók jelentős része kapott kiegészítő segítséget bútorok, háztartási eszközök beszerzéséhez, lakásfelújításhoz, vagy a bérbeadóval való kapcsolattartáshoz, valamint részesült szociális és jogi tanácsadásban. Ezek azt mutatják, hogy a lakhatási problémák jogi, adminisztratív és életviteli dimenziókkal is rendelkeznek.

A lakhatási bizonytalanság hátterében mindenekelőtt a megfizethetőség áll. A válaszadók túlnyomó többsége úgy érzi, hogy anyagi helyzete csak nehezen vagy egyáltalán nem teszi lehetővé a stabil lakhatást. A magas bérleti díjakat 93 százalékuk jelölte meg problémaként, és 70 százalékuk szerint a megfizethető lakások túl kicsik vagy rossz minőségűek. A rendszeres, bejelentett munkaviszony hiánya tovább rontja a helyzetet: a foglalkoztatottak jelentős része informálisan dolgozik, ami a bérbeadók számára „láthatatlan” jövedelmet jelent, és növeli a bizalmatlanságot.

A lakhatási piacra való belépést a dokumentációs és jogi akadályok is nehezítik. A válaszadók egynegyede számára gondot okoz, hogy nincs bankszámlája, munkaszerződése vagy lakcímkártyája, amelyeket a bérbeadók gyakran elvárnak. A nyelvi korlátok tovább súlyosbítják a helyzetet: a válaszadók fele szerint a nem megfelelő magyar nyelvtudás komoly akadályt jelent a lakáskeresésben, a szerződések értelmezésében és az adminisztratív ügyintézésben.

A diszkriminációs tapasztalatok szintén erősek. A válaszadók közel fele számolt be arról, hogy a bérbeadók nem szívesen adnak ki lakást menekülteknek, és kétharmaduk szerint a kisgyermekes családokat különösen gyakran éri elutasítás. A mintába került kettős állampolgárok lényegesen ritkábban tapasztalnak ilyen típusú diszkriminációt.

A háztartások összetétele önmagában is erős nyomást gyakorol a lakhatási feltételekre. A válaszadók több mint fele két- vagy háromfős háztartásban lakik, és közel 40 százalékuk négy vagy annál több fővel osztozik egy lakáson vagy szobán. A minta döntő részét gyermekes háztartások alkotják, és számottevő arányban jelennek meg többgenerációs együttélések is. Mindezek következményeként a túlzsúfoltság strukturális problémává válik. A családok gyakran kénytelenek az igényeiknél kisebb lakásban élni, ami hosszabb távon nemcsak komfort-, hanem pszichés kockázatokat is hordoz.

A válaszadók negyede tervezi, hogy a közeljövőben elköltözik, további több mint egyharmaduk bizonytalan ebben. A költözési szándék mögött elsősorban anyagi okok állnak: a megfizethetetlenség, a bérleti díjak emelkedése, illetve a lakhatási támogatások megszűnésének kockázata. A lakás minősége és mérete is megjelenik, de kisebb súllyal.

Az igények rangsora egyértelmű: a válaszadók 92 százaléka szerint továbbra is a pénzügyi támogatás a legfontosabb. Ezt követik a bútorokra és háztartási eszközökre vonatkozó segítségigények, a tolmácsolás és fordítás, a lakáskeresésben való közreműködés, valamint a szociális munka és jogi tanácsadás. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a lakhatási támogatás nem redukálható pusztán a bérleti díj kifizetésére: komplex, többdimenziós beavatkozásokra lenne szükség.

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy a lakhatási biztonság hiánya nem elszigetelt probléma. Szorosan összefügg a munkavállalással, a gyermekek iskoláztatásával, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáféréssel és általában az integráció esélyeivel. A jelenlegi helyzetben a civil és egyházi szervezetek rendszerszintű hiányokat pótolnak, miközben finanszírozásuk projektalapú és időben korlátozott.

A survey adatai alapján világosan látszik: az ukrajnai menekültek lakhatása Magyarországon nem átmeneti humanitárius kérdés, hanem hosszú távú strukturális kihívás. Ennek kezelése csak akkor lehet hatékony, ha a megfizethetőség, a jogi-adminisztratív biztonság és a szociális támogatás egyszerre jelenik meg, és nem kizárólag civil kapacitásokra épül.